nyomozás
Az ügynökségi ajánlásokkal érintett büntetőügyekben a magyarországi vádemelési arány lényegesen meghaladja az uniós átlagot.
A rendőrség helyszínel, az elkövetőt még keresik.
A Szirének igazi guilty pleasure, de a javából.
A támadás indítéka azonban továbbra is bizonytalan.
Korábban többször feljelentették a beavatkozást végző orvost.
Az eset fő gyanúsítottját akár már szeptemberben szabadon engedhetik.
Szeptemberben hagyhatja el a börtönt, a rendőrség nem gyanúsította meg.
Új nyomozás indult a 18 évvel ezelőtt eltűnt kislány ügyében.
A férfi ellen szexuális erőszak ügyében indult nyomozás.
A vizsgálatot a német hatóságok kérték.
A támadók az ő nevében küldtek üzeneteket magas rangú amerikai tisztviselőknek.
Szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt ítélték börtönre.
Döbbenten állnak az eset előtt a szomszédok.
Egyelőre nyomoznak az ügyben.
A szülők feljelentést tettek, az ügyészség pedig jogosnak tartotta a panaszukat.
Az amerikai elnök szerint Bruce Springsteen és Beyoncé is fizetést kapott.
Az ügyben nyomozás indult.
A mentőakciót szüneteltetik.
Mit tegyen egy rendőr, ha nem csak a gyanúsítottakkal gyűlik meg a baja?
A CÖF–CÖKA feljelentése nyomán.
Katonai bűncselekmény miatt indult nyomozás.
Továbbra sem tudni, mi történt pontosan és hogyan jutott le az alagsorba.
Az ügyben a rendőrség nyomozást indított.
Egy 49 éves nő vesztette életét.
A gyanúsítottakat letartóztatták.
2025.04.29. 14:52 Módosítva: 2025-04-30 10:34:03
A legfőbb ügyész éles kritikát fogalmazott meg a nyomozási bírák tevékenységével szemben.
A feljelentést a Mi Hazánk tette meg.
A nyomozás jelenleg is tart.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálódik.
A halálakor egy férfi volt a színésznővel.
Még több támogatást kaptak.
Az új kormány leállítaná a befogadási programokat.
A szomszédos vármegyéig terjed a kábítószer-kereskedők csápja.
Ábrahám Róbert felháborodott, tüntetést szervez.
Egy kint élő magyart nyugtalanított az ügy, ezért magánnyomozásba kezdett.
A krimi egyik új irányának amerikai nagyágyúja hátborzongató történetet festett meg új könyvében.
Milliárdokat vonhattak ki a cégből, feljelentést tettek a milliárdos vagyonkimentési ügyében.
Egy bőröndben találták meg maradványai egy részét.
Kálmán Olga kérdezett, Polt Péter válaszolt.
A mai napig nem tudni pontosan, hány áldozatot szedhetett.
A politikai menedékjog viszont akadályozza ezeket a törekvéseket.
Az ügy középpontjában a Fidesz spanyol szövetségesének hitele áll.
Fizetésképtelen volt a cégük, nem tudták fizetni a tartozásaikat.
A szabályok a kormánnyal kapcsolatban álló külföldi cégekre is vonatkoznak.
A rendőrség nyomoz az ügyben.
Sűrű napja volt a német rendfenntartóknak.
A belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
Több bejelentés érkezett egy fekete autóról.
A letartóztatások az elmúlt hónapokban végzett tényfeltárás eredménye.
A férfi előbb a nővel, majd saját magával végezhetett.
Megérkezett a törvényszék álláspontja.
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
A rendőrség a lakosság bevonásával igyekszik kideríteni, mi vezetett a tragédiához.
A testület a lehetséges visszaélések miatt vizsgálódik.
A rendőrség hat személyt vett őrizetbe.
Az egyik ellenzéki képviselő kereste meg a legfőbb ügyészt.
Rejtély, hogy mi okozhatta a halálát.